Time: 19:30
Venue: Kertem
Address: Budapest, Könyves Kálmán krt. 25.
Country: HU
Phone: +36707582068
Bárdos Deák Ági 1986 óta vezeti, szervezi zenekarait, projektjeit. Köztük a legidőtállóbb az Ági és fiúk, melyben kiemelkedően sok zenésszel hozott össze dalokat, lemezeket, koncerteket. A jelenlegi felállásban az 1991 óta alkotótárs, gitáros Antal Szilveszter mellett Vajdovich Árpád basszusgitáron, Neményi Zsolt dobon, Balogh Balázs adják elő a Kontroll Csoport, az Ági és Fiúk és a Villámrandi számaiból válogatott repertoárjukat.
Program:
19:30 kapunyitás
20:30 Ági 66
—————————————————————————
– Helyszíni jegyeket csak készpénzben tudtok vásárolni.
– Felelősséget csak a hivatalos felületeken váltott jegyekért tudnak vállalni.
– Elővételes jegyedet nem szükséges kinyomtatni, a telefonodról is bemutathatod a belépésnél.
– 16 év alatti vendégek számára belépés csak szülői felügyelettel vagy szülő által meghatalmazott nagykorú kíséretében, 16-18 év közötti vendégek számára belépés szülői nyilatkozattal lehetséges.
Tömegközlekedés:
– Deák Ferenc térről kb. 20 perc 9-es busszal, Blaha Lujza térről kb. 15 perc 28, 28A és 62-es villamossal tudtok jönni, mindegyik a Kertem előtt tesz le.
– Éjszaka a Deák Ferenc térre 909-es busszal lehet eljutni.