A mai napon megkezdjük a visszaszámlálást a közelgő évfordulót illetően.
Kicsit sztorizgatunk is november 27.-ig (a többes szám a reménybeli visszaemlékezőket jelzi, az elmúlt negyvenkét év eseményeit felelevenítendő – mivel közös időszámításunk, a zenésztársaké, a közönségé és az enyém 1980-ban kezdődött a Kontroll Csoport első koncertjével).
1986
Az időrendiség borulni fog, hadd boruljon; csúszunk majd innen-oda, vissza a jövőbe, ahogy kell, úgyis mindig minden egyszerre történik, bár ezt még nem bizonyították be a brit tudósok, asszem.
1986-ban a Kontroll Csoport már három éve felbomlott – gondoltuk akkor. Na, de ki lát a jövőbe, ki gondolta volna, hogy 2009-ben együtt landol az eredeti felállás a Kennedy reptéren?
Ennyi biztos, hogy ezt a cím nélküli novellát, ki tudja, kinek a milyen írógépén 1986-ban írtam, Kistamás Laciék óbudai, lakótelepi lakásában – a magam számára is meglepően, egy ültő helyemben. A hangulatom nem volt valami rózsás, folytatódtak a születésem, azaz 1956 óta szokványossá lett hányattatásaim (bővebben majd egy önéletrajzi regényben arról, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, ki volt szerencsém vagy szerencsétlenségem kovácsa, mert, bár vannak idevágó dumák, én azt mondom, kibicnek semmi sem drága, hagyjuk is ezt most, mert sosem érünk a végére).
Vissza a jövőbe’ épp ott pecóztam, harmincegynéhány éve a Zápor utcában, álmatlan éjszakáimon az Alexadriai négyes című korabeli kult-könyvet lapozgatva, aminek a hatása, meg az álmatlanságé, érződik életem első nagyobb lélegzetű szövegén. Előzőleg csak dalokat írtam, ezt a szösszenetet is, eredetileg, csak filmnovellának szántam. Vannak benne önéletrajzi elemek, leginkább a vonatozás, a temetőjárás, a párkapcsolati huzakodás jeleneteiben tetten érhetően.
Az „átütőpapírra” pötyögött 69 oldalnyi szöveg (tanultam egyébként gép- és gyorsírást: a s d f, j k l é) koszlott-foszlott papírmappában konzervált eredetiségét Unoka Zsolt, az Ági és (a) fiúk és a Kampec Dolores akkori basszus gitárosa, utóbb az I Love You zenekar egyik alapítója, is hitelesítheti. A mappán a „BÁRDOS DEÁK ÁGI-É” feliratot is ő jegyzi, ő őrizte meg évtizedeken át az írást – vagy nála kallódott, who knows? Majd ő elmeséli, hogy volt. De az tuti, hogy tőle kaptam vissza a cuccot az Ági’60 évfordulóra, hat éve.
A matéria, hogy Vető János szavával éljek, vitathatatlanul a vintage (régiség) kategóriába sorolható, sőt, egyedisége folytán (mivel nem készült indigó másolat róla, ki tudja miért), értékállónak számít a relikviák sorában.
Így hát, úgy döntöttem, valami kis izgalmat csempészendő az unalomig ismétlődő ÁGI-évjárásokba, hogy az elkövetkező koncertjeink valamelyikén az „eladok, eladok, mindent eladok” mottó égisze alatt árverésre bocsátom a korabeli művet, a licitálásra kikiáltónak Kistamás Lacit kérve fel.
Nem csupán a Kontroll Csoport örökzöldjét használom az ÁGI-brand építésére, nem. Csúszás van, kapaszkodjatok a széketekbe: irány 1978, a hely ugyanaz az óbudai, Zápor utcai lakás, ahol majd’ tíz évvel később az itt közzé tett szöveget írtam.
Egy lakás-árverésre érkeztünk, Kistamás Laci szobájába, ahol az Eladom című dal jövőbeli szerzője a sorkatonai szolgálat, azaz a „bevonulás” előestéjén személyes tárgyait, lámpát, könyvet, inget, kabátot, nadrágot, párnát, mindent elárverezett. Az egybegyűlt barátok egy-egy gesztussal, Laci szavaival élve: ember-ember közti tranzakcióval licitálhattak – az „eladom a testem” sort megelőlegezve.
Az én kéziratomnak kikiáltási ára még nincs – de ami kés’ nem villa, ahogy a nóta mondja. Olvasgassátok, és becsüljétek fel magatok számára a számomra felbecsülhetetlent.
