Ezzel a képpel kívánok mindenkinek egy békét hozó új évet – nem feledve a régieket, a múltunkká letteket, bennük a barátokat, zenésztársakat, szeretteinket.
Utálom a petárdázást, durrogtatást én is, mint sokan mások, elsősorban a kutyások, lévén nekem is egyszer-kétszer kedves négylábúm, aki rettegve húzódott az ágy alá minden Szilveszter éjjel, ki tudja, mit élve át, ha olykor magára hagytuk, hogy kivegyük a részünket az Óév-búcsúztatásból.
DE! Az idei Szilveszteren a 2022 évére zúduló össznépi össztüzet nem tudtam tiszta szívből anyázni. Olyan pokoli volt ez az elmúlt év, annyi fájdalmat, szenvedést hozott ránk (rám személy szerint is, drága apám elvesztése miatt különösképp, s, hogy még nehezebb legyen, a váratlanságukkal sokkoló baráti eltávozások okán), hogy úgy éreztem, tízszer, százszor ennyi zajkeltő eszköz is kevés lett volna, elzavarni a jó_ büdös_tudjuk_hovába az Óévet.
Így hát, nem csoda, ha 2022 Szilveszterét a városban akartam tölteni, barátok, jó ismerősök társaságában – és nem bántam meg, hogy a koraesti durrogtatásoktól visszhangos Angyalföldről elindultam a rákosrendezői pályaudvarról, ahonnan nem fordított vissza az sem, hogy lekéstem a vonatomat, s még az eső is rákezdett, szerencsére finomhangolásban. Félórát ácsorogtam a peronon, a peronon, a rákosrendezői pályaudvaron – amit meg is énekeltem, s Kreutz Lacival, a csillagközi útra indult zenésztárssal és baráttal, 2022 hosszú forró nyarán még sikerült „demóban üzemeltetni az örök pszihét a visszahozhatatlant önmagát” Az idézet Borbély Szilárdtól van: az Óév javára írom a Trafóban a Litera „Előszilveszter” eseményét, ahol énekelhettem a költő három, Wéber Kristóf által megzenésített versét, Darvas Kristóf kíséretében – kortárs írók felemelő szövegeinek s maguknak az íróknak társaságában.
Az előszilveszter másnapján életemben először néztem színházi előadást Szilveszterkor – moziban már voltam vagy kétszer, tavaly egy régi harcostárssal, Keresztes Marival, a Szépírók Társasága plakátjainak tervezőjével Enyedi Ildikó Feleségem történetét láttuk a Puskinban -, de, a Petőfi ’200 alkalmából színre vitt Az apostol az OSA újjáépített, frissen visszaadott Arany János utcai épületében megérte a vonatozást.
Mert végül csak befutott a váci vagy veresegyházi gyors Rákosrendezőre, ahol a peronon, a peronon a szemerkélő esőben Kecskés Kriszta, az AE Bizottság hajdani „egy_slágeres” énekesnője tartotta bennem on-line a lelket a távoli Berlinből indított messenger hanghívásával. Felelevenítettük a közelmúltat: a Víg Miskáról készült portréfilm berlini bemutatója apropóján történt baráti sörözgetést, amit Kriszta Miska és Vető János meg a svéd festő, Jánoska felesége, Maria Lavman Veto társaságában élvezhetett – s kicsit még visszább tekintve, a kilencvenes évek post-underground zenészeinek hányattatásait is megsirattuk a Szabad Európa rádióban Kerényi Gyurival folytatott beszélgetésünk apropóján – ami miatt valójában megcsörgetett a hajdani pályatársnő.
Most, hogy ezt írom, Újév reggelén, a béke reményével kecsegtető csendes áhítatban, melegség tölti el szívemet, hogy van még anyám, aki malachússal vár ebédre, s aki majd lencsét tesz a zsebembe, búcsúzáskor, s hálát adok a jósorsomnak, hogy van csodás gyermekem, unokám, nagy családom, zenésztársaim, barátok – köztük „Rozi”, a Nem én vagyok oldal gondozója, s a „Consiliere” aki elkészítette számomra, Újév alkalmából, az angolok hírhedt karácsonyi pudingját.
Folyt. köv. veletek egy reménytelibb év, 2023 ígéretével:
Ági
