NOV 29 6-8 & dec 1 4-6 Szkárosi Endre könyvtárrablás

img-Z10172859

 

Agapé de la Molle, Endre egyik lánya küldte, e talányos címmel a meghívót, barátokat, ismerősöket, kollégákat invitálva „a gyönyörű Krayer házba” ahonnan, Szkárosi Endre könyvtárából, elvihető volt „sokszáz ritka s értékes könyv, cd, bakelit, kazetta, próza, líra, művészeti könyvek és kultúra-, s irodalomtudomány, szamizdat, zajzene etc.”

Az eseményoldal leírásából az is kiderült, hogy a család, többek közt Endre felesége, Rónai Zsuzsa jóvoltából „a könyvek és hanganyagok ingyen elvihetők, de adományozni lehet, mert szexi, a Szépírók szociális alapjának adjuk majd a befolyt pénzt.”

img-Z10173000
Megtisztelő és Endréhez méltó gesztus volt ez a család részéről, sokan éltünk is a lehetőséggel, én magam is elzarándokoltam a helyre, ahol Endre élete végéig lakott, járkáltam órákon át szobáról szobára a faltól falig, padlótól plafonig érő könyvespolcokon sorakozó könyvek címeit böngészve. Ezeket olvasta hát Endre, ezek közt a könyvek közt élt, ezek közül vett le a polcról éjjel, találomra vagy direkt egy-egy kötetet, hogy beleolvassa magát az alvásba, ha álmatlanul forgolódott.

Volt egy Szkárosi Endre-képem, legbelül,

igyekeztem az ahhoz passzoló könyveket, lemezeket, katalógusokat kiválogatni magamnak – kis merítést a nagy Szkárosi Trans Poetry Archive anyagából – miközben azon kattogott az agyam, hogy hol is találkoztunk először, mi ketten.

img-Z10173551

 

Ha előbb nem, hát 1979. augusztus 12.-én, a budaörsi Művelődési Központ udvarán biztosan. Mindketten ott voltunk: én nézőként, az „Irodalmi koncert” a Fölöspéldánnyal és a Beatrice zenekarral című eseményen, Endre pedig egy happening résztvevőjeként Bernáth(y) Sándor és El Kazovszkij társaságában.

Nem emlékszem, hogy beszélgettünk volna, bár akkor és ott mindenki beszélgetett mindenkivel, megragadva az alkalmat, ha már, dacára a hatalmi tiltásának, mi mégiscsak, akár egy művészeti esemény ürügyén is, GYÜLEKEZÜNK! De még fontosabb volt a jelenlét. Ott lenni – vagy nem lenni.

img-Z10173916 img-Z10174204

 

Az viszont tuti, hogy 2010 vagy ’11-ben, mikor a Corvin tetőn összefutottunk Endrével a back stage-ben, jól megbeszéltük, hogy mit is keresünk, nem véletlenül épp mi ketten, az „z” vagy ki tudja hányadik generáció mozgalmárai közt, mielőtt belecsaptunk volna a lecsóba a hazai slam poetry aktuális színpadán.

Negyven évvel a budaörsi happening után, 2019-ben, a pandémia előestéjén láttam őt utoljára fellépni, Kolozsvárott, ahol egy irodalmi/kultkocsmában, a Planetáriumban: Endre hangköltészeti performanszának akusztikájába beleremegett a helyiség az üvegportálja, s az egybegyűltek olybá tűntek, mint akik „maguk se tudják, hogy ezt a rezgést melyikük hozta, a külvárosból a belvárosba”.

Mindketten a Szépírók Társaságának tagjaiként voltunk Erdélyben – Endre a Társaság elnökeként is, akkor is Kéri Piroska elnökhelyettessel épp azon pörögtek, hogy határon túl is Szépíró-köröket alapítsanak.

img-Z10173839

 

A budaörsi performanszhoz visszakanyarodnék kicsit a Kontroll Csoport, sőt: napjaink Ági és fiúk zenekarának gesztusait illetően.

Volt ugyanis egy szubkult sztorink egy műanyag fóliáról, amivel, 1979. -ben, a budaörsi koncert után – visszatekintve: művészet(történet)i eseményként – Kistamás Laci a 40 – es busz, elsősorban ricsés utasaival közösen becsomagolta a Budapest felé pánikszerűen száguldó BKV járat járgányát.

Mindeddig, Endre 2023-ban bekövetkezett haláláig úgy őrizte a szubkulturális emlékezet ezt a történetet, hogy a Ricse koncert után a 40 -es busz felé sodródó, felajzott tömegben Kistamás Laci belebotlott valami építkezésről odarepült, jó pár méternyi műanyagfóliába, amit magához is vett – majd a buszon, az egymás után nyíló ablakokok egyikén, lévén augusztus esti forróság, kieresztette a fóliát (az egyik végét erősen tartva vagy rögzítve), aminek vadul röpködő látványától a rémült sofőrt kétszeresen is beletaposott a gázba – a ricsések viszont üdvrivalgások közepette a fóliát a következő ablakon behúzták, majd egymásnak adogatva a rákövetkezőn ismét kiadták, s így tovább, míg a buszt akkurátusan be nem csomagolták.

Tanúk vannak rá, hogy ez megtörtént, a jelenlevők közül egy utas később közeli barátunk lett, az ő emlékeiben azóta is él az esemény. Vakuemlék, az ilyet így hívják, Beég.

De mi volt az, ami nem úgy volt, mégse?

Mikor Endre halála után felkértek egy emlékkönyv szövegeinek szerzői közé, a történetem origójaként erre a bizonyos Budaőrsi eseményre fókuszáltam, amit úgy is őriz az emlékezet – pl. az Artpool – mint a korabeli művészeti mozgalom generálta egyik első szolidaritási megmozdulását.

Bár megtaláltam az Artpool oldalán a képet a Fölöspéldány akcióról, de az adatokon kívül, cím, időpont, helyszín, mást nem találtam, úgyhogy megkérdeztem Galántai Gyurit, mint hiteles szemtanút, ő, hogy emlékszik vissza. Gyuri válasza szerint „egy koncert előtti esemény volt. Szkárosi tekerte a fóliát, Bernáth(y) Sanyi (a jó gazda nagy szakállal) ment utána és magokat szórt.”

Elküldtem a képet Kistamás Lacinak is, hadd örüljön – aki hirtelen megvilágosodott: ez volt az a fólia, amivel a 40-es buszt becsomagolták! Rákérdeztem, persze: akkor nem a szél sodorta eléd egy kósza építkezésről a cuccot, hanem elemelted? Nem elemeletem, hanem felemeltem, lábak tapostak rajta – válaszolta.

Itt véget is érhetne a hagyomány recycling éltetése

– ha két év múlva, 1981-ben az Ikarusz Művházban, az egyik Kontroll Csoport koncerten Kistamás Laci nem akciózott volna egy – átlátszó! – fóliával, egyik felén a felirattal: A TÖRTÉNELMI FOLYAMATOK Visszafordíthatatlanok. Adta magát a nejlononnal a közönség felől a visszájáról olvasás.

De evvel a fólia-korszak korántsem ért véget

– azaz a hagyomány, mely, az „Irodalmi koncert” a Fölöspéldánnyal és a Beatrice zenekarral című 1979-es eseménytől datálódik, máig működik, inspirál, etc.

2024-ben, a számos Ági és fiúk koncerten vendégeskedő Kistamás Lacinak egy alkalommal a gitárosunk, Antal Szilveszter egy koncertre egy hajdani kiságy féltve őrzött csomagoló fóliájával, egy embernagyságú műanyag zacskóval érkezett. Lacinak hozta, hátha tud vele a színpadon valamit kezdeni.

Hát, tudott.

De, hogy Endre milyen zenéket hallgatott?

Hogy arról még nem is beszéltem? Mert lehetetetlen, mert mindent, azért nem.

Nem is mertem benézni a bakelitekkel teli dobozokkal teli szobába, vagyis épp csak benéztem egy harmadik szoba távolából; nem akartam tudni, mit hagyok ott.

Úgyhogy szélsebesen lecsaptam pár jazz cd-re, meg pár rockra az ős-ős korból: azelőtt volt még minden, nem azután, nem mintha bárki kapkodott volna utánuk, a kétnapos „könyvtárrablás” második napjának estéjén ha még senki nem szúrta ki őket, annál jobb.

És most ezeket hallgatom, amit Endre hallgatott, Byrds, KINKS, Them. GLORIA; utam Patti Smith-hez, utam a punkhoz, utam vissza a jövőbe. Otthon vagyok.

Endre fülével hallgatok. Endre tekintetével tekintek arra amire tekintek. Endrére gondolok.